Munkatársak

Kardiológus és sportorvos

Dr. Szelid Zsolt

A győri Bencés Gimnáziumot követően a Semmelweis Egyetemen szereztem orvosi diplomát 1997-ben. Ezután Belgiumban, a Leuveni Egyetemen dolgoztam öt éven át és szereztem Ph.D. fokozatot.

Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet munkatársaként 2007-ig, elsősorban szívinfarktust elszenvedett betegekkel és szívelégtelenség kezelésével foglalkoztam. A Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika adjunktusaként kezdtem el foglalkozni élsportolókkal, Kolonics György halálát követően. A klinikán Merkely Béla professzor vezetésével dolgoztuk ki a modern hazai sport-kardiológia alapjait, ami elsősorban a sportolók hirtelen szívhalálának megelőzését célozza. A modern sport-kardiológiai felfogás azt jelenti, hogy nem „védekező-típusú” medicinát követünk, vagyis bármely probléma esetén azonnal el akarjuk tiltani a sportolót, hanem „offenzív-típusú” medicinát képviselünk, vagyis amennyiben valami probléma felmerül, azt tovább kell vizsgálni a legmodernebb eszközeinkkel.

 

2013-ban megalapítottam a Nemzeti Sportközpontok Sport-kardiológiai Ambulanciáját. A Testnevelési Egyetem Sportdiagnosztikai és Analitikai Központjának vezetőjévé neveztek ki 2016-ban, majd 2021 óta egyetemi docensként oktatom a hallgatókat. A Magyar Labdarúgó Szövetség Orvosi Bizottság elnökeként a hazai labdarúgás-egészségügyben dolgozó orvosok, fizioterapeuták és sportszakemberek számára rendszeresen szervezünk szakmai továbbképzéseket. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) Orvosi Bizottság tagjaként folyamatosan részt veszek az európai labdarúgás egészségügyi szabályainak kidolgozásában, valamint nemzetközi kutatási és oktatási együttműködésekben. A Magyar Kardiológusok Társasága Prevenciós és Rehabilitációs munkacsoport vezetőségi tagjaként konferenciák és szakmai fórumok aktív előadója vagyok. 

Dr. Szelid Zsolt kardiológus
Sziva Ágnes teljesítmény-élettani szakember, sport&life coach

Teljesítmény-élettani szakember, sport&life coach

Sziva Ágnes

A Haynal Imre Egészségtudományi Egyetem Egészségügyi Főiskolai Karán és a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán (MSc) szereztem diplomáimat. 2022-től a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kar Doktori Iskola doktorandusza vagyok.

Hivatásszerűen foglalkozom válogatott sportolók teljesítmény-diagnosztikai vizsgálatával. A Központi Sportiskolában (KSI), majd a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézetben (NUPI) és a Nemzeti Sportközpontokban (NSK) dolgoztam laborvezetőként és tudományos munkatársként. A hazai sport-utánpótlás fejlesztése céljából létrehozott Heraklész programban fiatal sportolók in-door körülmény között végzett spiro-ergometriai vizsgálatát, pályatesztek kidolgozását és kivitelezését végeztem.

Jelenleg több szövetség és élvonalbeli klub teljesítmény-élettani vizsgálatait tervezem és koordinálom, valamint a vizsgálatok megvalósításában és értékelésében aktívan közreműködöm. Továbbá a fizaki teljesítményen kívül fontosnak tartom a sportolók megfelelő mentális felkészültségét is, amelyben mentáltrénerként segítek. 

Páciens-koordinátor

Barnák Viktória

A budapesti Metropolitan egyetemen szereztem közgazdász diplomát és egyetemi tanulmányaim alatt elvégeztem a Testnevelési Egyetem úszóedzői képzését is. Korábban versenyúszó voltam, ezért is áll hozzám közel a sport és az egészséges életmód. 2018 óta dolgozom a magán egészségügyben és az eddigi tapasztalataimat szeretném kamatoztatni a kardiológiai szakrendelés keretein belül is. 

Barnák Viktória páciens-koordinátor

Ápoló és kardiológiai szakasszisztens

Haraszti Krisztina

A budapesti Szent Margit Kórház kardiológiai osztályán 1988-ban kezdtem el dolgozni, majd 2003 óta háziorvosi asszisztensként dolgozom. 2018-tól kezdődően részt veszek sportolók kardiológiai és teljesítmény élettani vizsgálataiban. Jelenleg magánrendelés keretében ismét kardiológiai szakasszisztensi feladatokat látok el.

Bejelentkezés sportkardiológiára​

Tisztelt Páciensünk! Kérjük, hogy az orvosi vizsgálatok hatékonyabbá tétele céljából, ha lehetőséged van rá, akkor az alábbi kérdőívet (Anamnézis lap) töltsd ki és hozd magaddal a klinikára. Köszönjük.  

Anamnézis lap